Tandel Eszter
Modern művészet a régi falakon a helyi kultúra jegyében
Amikor először léptem be George Town utcáira, az volt az érzésem, mintha egy régi történet lapjai közé csöppentem volna, csak épp valaki élénk festékkel újraírta a margókat. Penang egyszerre őrzi a múltat és festi újra a jelent.
A peranakan házak pasztellszínű homlokzatai, a kínai templomok vörös lampionjai, az indiai fűszerek illata és a maláj utcai árusok hangja olyan kulturális rétegeket alkotnak, amelyek sehol máshol nem simulnak össze ennyire természetesen. Nem csoda, hogy 2008 óta az UNESCO a világörökség részének ismeri el a várost, nem csupán az építészete, hanem az itt élő kultúra gazdagsága miatt. De ami igazán meglepett, az a falak élete volt.
Ahol a falak élnek és a részévé válthatsz
Bármerre sétáltam, egy újabb falfestménybe botlottam. Néha csak egy apró stencil bújt meg egy repedezett ajtó mellett, máskor egész házfalakat borított be egy hatalmas jelenet. Úgy éreztem magam, mint egy kincsvadász, aki térkép nélkül bolyong, mégis újra és újra rátalál a következő meglepetésre.
A UNESCO világörökségi cím után, a 2010-es évek elején indult el igazán az utcai művészet hulláma. A világ minden tájáról érkeztek művészek, hogy az üres falakat vászonná alakítsák. De ezek a művek nem öncélú dekorációk. A helyi életet mesélik el.
Az egyik legismertebb alkotó, Ernest Zacharevic neve szinte összeforrt a várossal. Falfestményeiben az az érdekesség, hogy a történet és a kép részévé válhat az ember. Amikor megláttam híres falfestményét, a kerékpáron játszó gyerekeket, nem tudtam nem mosolyogni. A jelenet annyira életteli, hogy a járókelők ösztönösen mellé állnak, megérintik a valódi biciklit, és részévé válnak a képnek. A mű nemcsak ábrázol, hanem bevon. Egy pillanatra mindannyian gyerekek leszünk a forró penangi délutánban.
Egy másik művész, Julia Volchkova alkotásai egészen más hangulatot árasztanak. Monumentális portréi és állatalakjai csendes erőt sugároznak. Egy-egy arckifejezésben egész történetek sűrűsödnek össze. Az ő falai előtt gyakran hosszabban időztem. Nem harsányak, nem játékosak – inkább mélyek és elgondolkodtatók.
Színes sóhajok a gyarmati épületek között
A legszebb mégis az volt, hogy a művészet nem elszigetelten létezik. A szűk sikátorokban bolyongva egyszer csak egy hangulatos kávézóba botlottam, ahol a falon helyi művészek grafikái lógtak, az asztalokon erős feketekávé gőzölgött. A következő sarkon egy apró bolt, tele kézzel készült ékszerekkel és batikolt textíliákkal. A régi falak között a modern művészet nem idegen test, hanem élő párbeszéd.
A falfestmények többsége kulturális vagy történelmi utalásokat hordoz. Régi mesterségek, utcai árusok, hagyományos viseletbe öltözött figurák, mintha a város emlékezete került volna fel a falakra. Nem radírozzák ki a múltat, hanem új formában mesélik tovább.
Ahogy a nap lassan lebukott a háztetők mögött, a festett alakok arany fényben ragyogtak. A turisták fényképeztek, a helyiek hazafelé siettek, a falak pedig csendben őrizték történeteiket.
George Town számomra nem csupán egy város lett, hanem egy élő galéria. Olyan hely, ahol a modern művészet nem rombolja le a régi falakat, hanem új életet lehel beléjük. Ahol a kultúra nem múzeumi tárgy, hanem mindennapi jelenlét. Itt a múlt nem porosodik. Színes festékkel lélegzik tovább.