Tandel Eszter
India legünnepeltebb fesztiválja
Vannak ünnepek, amelyeket lát az ember és vannak ünnepek, amelyeket átél. A Holi az utóbbi. Nem lehet kívülállóként megfigyelni, előbb-utóbb beszippant, befest, megölel, és a részévé tesz.
India egyik legünnepeltebb fesztiváljaként a Holi nem csupán egy dátum a naptárban, ez egy érzés, egy kollektív felszabadulás, egy nap, amikor az ország szinte minden szegletében feloldódnak a határok. Sokan a „szeretet ünnepének” nevezik. Amikor ott állsz a színes porfelhő közepén, pontosan érted, miért.
A megbocsátás napja
A Holi egyik legszebb üzenete az, hogy ezen a napon el kell engedni a haragot, a neheztelést, a múlt sérelmeit. Az emberek felkeresik egymást, kezet nyújtanak, megölelik a másikat, és azt mondják: „Boldog Holit!”
Ez nem puszta formalitás, hanem van benne valami őszinte és gyermeki. Mintha az egész társadalom kapna egy napot arra, hogy újrakezdjen. Hogy tiszta lappal induljon, még ha a ruhák közben minden színben pompáznak is. Ezen a napon nem számít, ki honnan jött, mennyit keres, milyen rangja van. Mindenki egyformán válik rózsaszínné, zölddé, kékké vagy lilává.
A Holi reggele különös izgalommal telik. Az utcákon már korán megjelennek az első csoportok. Dobok szólnak, csilingelő hangszerek ritmusa tölti meg a levegőt. Az emberek énekelnek, táncolnak, nevetnek.
A porfesték, a híres „gulal”, mindenhol ott van. Tenyeret érint, arcot simít, hajba száll. Egy pillanat alatt színrobbanás történik. Valaki odalép hozzád, mosolyog, és mielőtt bármit mondhatnál, finoman végighúzza az arcodon a kezét, tele élénk rózsaszín porral. Először meghökkensz. Aztán nevetsz.
Családok és barátok gyűlnek össze, közösen ünnepelnek. Otthon készített édességeket kínálnak. A Holira készült finomságok illata keveredik a levegőben a por és a víz frissességével. Az utcák, parkok, terek megtelnek emberekkel, akik száraz színekkel, vízzel töltött lufikkal és vízipisztolyokkal „felfegyverkezve” várják a következő áldozatot.
A hangulat egyszerűen fergeteges. A zene egyre hangosabb, a dobok gyorsabb ritmust diktálnak. A vízzel teli lufik a magasból csapódnak a földre, fröccsen a színes lé, a por felhőként száll fel minden mozdulatnál.
Nap közben már senki sem felismerhető igazán. Az arcok elmosódnak a festéktől, a ruhák átáznak, a haj szivárvánnyá válik. Még a járókelők, akik eredetileg csak figyelni akarták az eseményeket, előbb-utóbb maguk is színesek lesznek.
És igen, még a kutyák sem menekülnek. Ők is kapnak egy-egy vidám színfoltot, miközben boldogan szaladgálnak a tömegben.
Elsőre kaotikusnak tűnik az egész. Zajos, kontrollálhatatlan, de van benne egy mély rend: az öröm rendje, az együtt ünneplés rendje.
Amikor a nap végén belenéztem egy tükörbe, alig ismertem magamra. A bőröm minden árnyalatban pompázott, a ruhám teljesen átázott, a hajamból még mindig színes víz csepegett. De belül valami furcsa nyugalmat éreztem.
Néha szükség van a kontroll elvesztésére, arra, hogy ne aggódjunk a tiszta ruhák, a tökéletes megjelenés vagy a külső elvárások miatt. Hogy engedjük meg magunknak a játékot. A gyermeki örömöt.
És talán a legfontosabb: hogy merjünk újra és újra tiszta lappal indulni, mert a színek lemoshatók, a ruhák kimoshatók, de az az élmény, amikor több ezer ember egyszerre nevet, táncol és ünnepel, az örökre benned marad.
A Holi nem csak egy fesztivál. Hanem emlékeztető arra, hogy az élet minden káoszával együtt elképesztően színes.