Tandel Eszter
Amikor a föld egyszerre táplál és eltűnik a kezünk alól
Madagaszkár középső felföldjén, a látvány egyszerre lélegzetelállító és zavarba ejtő. A dombok között hullámzó, élénkzöld rizsföldek úgy terültek el, mintha valaki gondosan megfestette volna a tájat. Aztán a zöld mintázatot hirtelen hosszú, téglalap alakú sebek törték meg. Itt-ott vörös, csupasz földcsíkok éktelenkedtek, mintha a földet darabokra vágták volna. Ezek nem elhagyott területek. Ezek téglagyártó helyek. Olyan rizsföldek, amelyeket ideiglenesen a túlélés szolgálatába állítottak. Ott álltam a vörös porban, és először éreztem igazán, milyen bonyolult kérdés a megélhetés és az élelmezésbiztonság közötti egyensúly.
Amikor a föld téglává válik
Különösen Antananarivo környékén a rizsföldek meghatározzák a tájat és az élet ritmusát. Az esős évszakban vízzel borított parcellák tükrözik az eget, a száraz időszakban pedig sárgás-zöld szőnyegként terülnek el a dombok között.
Mégis, bármennyire központi szerepet játszik a rizs a kultúrában és a gazdaságban, sok mezőgazdaságban dolgozó család továbbra is mélyszegénységben él. A termés nem mindig elegendő. Az árak ingadoznak. A bevétel szezonális. A kiadások viszont állandóak: iskolai díjak, gyógyszerek, alapélelmiszerek.
A rizsföldek talaja agyagos, tömör és gazdag, tökéletes alapanyag a téglagyártáshoz. A száraz évszakban, amikor a földeket nem borítja víz, a családok ásót ragadnak, és elkezdik felásni a termőréteget. A látvány megrázó volt. Ahol korábban rizspalánták sorakoztak, most gödrök tátongtak.
A kiásott agyagot kézzel gyúrták, faformákba préselték, majd a napon sorakoztatták száradni. Amikor megszáradtak, rögtönzött kemencéket építettek közvetlenül a földek mellett. A téglákat egymásra rakták, földdel és hamuval fedték, majd napokig égették. A levegő megtelt füsttel, a vörös por belepte a ruhákat, a bőrt, az arcokat.
Ez nem mellékes jövedelem. Ez sok család számára az egyetlen azonnali bevételi forrás. A téglaeladás gyors pénzt jelent, gyakran többet, mint amennyit egy teljes rizsszezon hozna. Ez egy döntés, amely rövid távon biztonságot ad, étel az asztalon, befizetett tandíj, kifizetett orvosi számla.
Sokan nem rendelkeznek saját földtulajdonnal. Másoknak túl kicsi parcellájuk van ahhoz, hogy elegendő bevételt termeljen. Nincs állandó munkalehetőség. Nincs szociális háló. Nincs megtakarítás.
A téglakészítés lehetővé teszi számukra, hogy átvészeljék a száraz időszakot. Hogy ne kelljen kölcsönt felvenniük. Hogy a gyerekek tovább járhassanak iskolába.
Az ördögi kör
És mégis, ebben a rendszerben ott rejtőzik az ellentmondás.
Minden kiásott tégla egy kicsit gyengíti a földet. A termőréteg eltűnik, a talaj szerkezete megváltozik, a következő rizsszezon kevésbé lesz termékeny. Rövid távú megoldás születik, amely hosszú távú következményeket hordoz.
Az Antananarivo környéki régiókban ez a gyakorlat már széles körben elterjedt. A város növekszik, építkezik, terjeszkedik – téglára van szükség. A kereslet adott. A kínálat pedig ott van a rizsföldeken.
A téglákból házak, iskolák, falak és városok épülnek. Ironikus módon éppen azok az emberek készítik őket, akik gyakran maguk is szerény, földből tapasztott házakban élnek.
Ez a túlélés ördögi köre: a földből élnek, de a földet is fel kell áldozniuk, hogy élni tudjanak.
Több mint környezeti kérdés
Könnyű lenne kívülállóként ítélkezni és azt mondani: ez fenntarthatatlan, káros és rövidlátó.
Ott állva a vörös porban, beszélgetve azokkal, akik nap mint nap ezt a munkát végzik, világossá vált számomra, hogy a probléma nem a téglákban rejlik, hanem a lehetőségek hiányában
Ez a jelenség nem pusztán környezetvédelmi probléma, sokkal mélyebb társadalmi és gazdasági rétegei vannak. A téglakészítők munkája rávilágít az egyenlőtlenségre, a földtulajdon kérdésére, a vidéki szegénységre és a korlátozott lehetőségekre. A döntéseik nem felelőtlenségből fakadnak, hanem kétségbeesésből.
A megoldás nem pusztán a gyakorlat betiltása vagy kritikája lehet. Hanem annak megértése, milyen gazdasági kétségbeesés húzódik mögötte. Olyan fenntartható alternatívákra lenne szükség, amelyek egyszerre védik a földet és biztosítanak megélhetést. Mert ezek az emberek nem rombolni akarnak, csak élni akarnak.
A túlélés mesterei
A madagaszkári rizsföldeken dolgozó téglakészítők számomra a túlélés mesterei. Nem hősök klasszikus értelemben, hanem hétköznapi emberek, akik nap mint nap nehéz döntéseket hoznak.
A zöld rizsföldek és a vörös téglák együtt mesélnek róluk. Egy országról, amely küzd az egyensúlyért. Egy világról, ahol a túlélés néha kompromisszumot követel.
És egy egyszerű, mégis súlyos kérdésről: hogyan tudjuk úgy építeni a jövőt, hogy közben ne bontsuk le azt az alapot, amelyen állunk?
