A túlélés mesterei

 

Madagaszkáron, különösen a középső felföldön, a rizsföldek buja zöldjét egyre inkább hosszú, téglalap alakú földnyomok szakítják meg – a közvetlenül rizsföldekből faragott téglagyártó helyek. Ez a gyakorlat, ahol az emberek agyagot ásnak ki a mezőgazdasági területekről, hogy vörös téglákat készítsenek, a gazdasági túlélés és az élelmezésbiztonság közötti összetett küzdelmet tükrözi. A rizsföldeken dolgozó téglakészítők a rugalmasság, a szegénység és a sok madagaszkári család előtt álló nehéz döntések erőteljes szimbólumát képviselik. 

​

A rizs Madagaszkár alapvető élelmiszere, és központi szerepet játszik mind a kultúrában, mind a gazdaságban. Sok mezőgazdaságban dolgozó család azonban továbbra is szegénységben él. A gazdasági nyomás miatt, különösen a száraz évszakban, amikor a mezőgazdaság lelassul, egyes gazdák ideiglenesen téglagyártó telephellyé alakítják rizsföldjeiket.

 

A rizsföldek talaja agyagos, amely ideális a téglagyártáshoz. A száraz évszakban, amikor a földeket nem árasztja el a víz, a családok felássák a termőföldet, hogy téglákat formáljanak. Ezeket a téglákat ezután napon szárítják, és rögtönzött kemencékben égetik közvetlenül a földek mellett. A téglaeladás azonnali bevételt biztosít – gyakran sokkal többet, mint amennyit egyetlen rizsszezon alatt lehetne keresni.

​

Sok család számára, különösen azok számára, akiknek nincs állandó munkájuk vagy földtulajdonuk, a téglakészítés nem választás, hanem szükségszerűség. Lehetővé teszi számukra, hogy fizetni tudják az iskolai díjakat, élelmiszert vásároljanak, vagy fedezzék az orvosi költségeket. Gyermekek és idősek egyaránt részt vehetnek ebben a munkaigényes munkában, így családi erőfeszítéssé válik.

 

Ez az informális, szezonális gazdaság több ezer ember túlélését segíti. Az Antananarivo közelében lévő régiókban például a rizsföldeken történő téglakészítés széles körben elterjedt gyakorlattá vált. Bár kívülről rombolónak tűnhet, sokak számára ez egy átmeneti áldozat azonnali pénzért cserébe. 

​

A madagaszkári rizsföldeken dolgozó téglakészítők a túlélés ördögi körében vergődnek. Munkájuk rávilágít a megélhetés és a táplálékot nyújtó föld védelme közötti nehéz egyensúlyra. Míg kezük formálják a téglákat, amelyekből otthonok és városok épülnek, döntéseik az egyenlőtlenség, a földhasználat és a környezeti terhelés mélyebb kérdéseit tükrözik. Ennek a problémának a megoldásához nemcsak a gyakorlat kritikája szükséges, hanem a mögötte rejlő gazdasági kétségbeesés megértése is – és olyan fenntartható megoldások felé kell törekedni, amelyek mind a megélhetést, mind a földet védik.